logo150

Diákközgyűlés

A Szent Benedek Gimnázium, Szakképző Iskola és Kollégium Kiskunfélegyházi Petőfi Sándor Tagintézményében a mai napon tartottuk meg a 2014/2015-ös tanév diákközgyűlését. A közgyűlésen választ kaptak a diákok az iskolavezetőséghez írásban intézett kérdéseikre, illetve lehetőségük adódott szóban is érdeklődni az iskolai élettel kapcsolatos ügyekről. A diákok felvilágosítást kaptak a jövőbeli tervekről, illetve Rokolya Csaba igazgató úr együttgondolkodásra hívta a diákság képviselőit, mivel véleménye szerint így lehet igazán eredményessé, diákközpontúvá tenni az intézményt.A galéria megtekinthető ide kattintva.

© 2019 PG

Please publish modules in offcanvas position.