(A PG- s diákok csodálatos utazása)
Néhány nappal a 2019/2020 tanév megkezdése után, 2019. szeptember 14-18-ig iskolánk két kéttannyelvű gépész osztályaiból 48 diák vehetett részt egy tanulmányi kiránduláson Szlovákia felvidéki területét bejárva a „Határtalanul!” című pályázat keretein belül. Számos érdekes látnivaló színesítette utunkat, sok természeti szépséget láthattunk az öt nap alatt. Élményekkel gazdagodva tértünk haza.
Utazásunkat egy előkészítő óra előzte meg, ahol áttekintettük a felvidéki magyar történelmi és irodalmi emlékeinket, beszélgettünk arról, hogy mit is jelent számunkra az előttünk álló út.
Első állomásunk a Szepsiben található Boldog Salkaházi Sára Egyházi Iskolaközpontban volt. Itt alkalmunk volt az iskola tanulóival találkozni és iskolánkat bemutatni. A kedves fogadtatás mindannyiunkra nagy hatással volt.
Az első napon, bár egy váratlan műszaki hiba miatt Rimaszombat történelmi és irodalmi vonatkozású emlékhelyeinek megtekintése meglehetősen lerövidült és ezért Tompa Mihály szobrát nem tudtuk megtekinteni, de Gombaszögön, a cseppkőbarlangban tett látogatásunk után megkerestük a költő mellszobrát.
A Gombaszögi-barlang, amely az Aggteleki-karszt és a Szlovák-karszt barlangjai részeként a Világörökség része, ámulatba ejtő látványt nyújtott a hosszú, belül üreges szalmacseppkövekkel. A barlang nagytermében lekapcsolták a világítást, majd sötétben közösen elénekeltük a Tavaszi szél vizet áraszt című dalt. A levegő tisztasága, a közös éneklés felemelő érzés volt mindannyiunknak.
Rozsnyó barátságos, nyugodt városában koszorúzással emlékeztünk Petőfi Sándor történelmi és irodalmi nagyságára, megemlékeztünk a hősökről Kossuth Lajos szobránál is, melynek keretében fejet hajtottunk az aradi vértanúk és Batthyány Lajos emléke előtt is. A városnézést követően rövid szabad programra is lehetőség nyílt, s ki-ki saját kedve szerint fedezte fel a város további szépségeit.
Este fáradtan, de élményekkel telve érkeztünk meg a szálláshelyünkre, ahol kényelmes szobák, kedves vendéglátók és finom vacsora várta kis csapatunkat.
Utazásunk második napján Szepesi vár megmutatta milyen szabadságérzetet jelentett egykoron egy olyan várban élni, mely ablakaiból kitekintve ellátunk a látóhatárig. Idegenvezetőnk ismertetőjéből kiderült számunkra az is, hogy ebben a várban született az utolsó magyar király Szapolyai János is. Régészeti leleteket, fegyvergyűjteményt, kínzókamrát is láthattunk a vármúzeum részeként.
Lőcse városába érve a történelem egy másik színpadjára léptünk. Érdekes történeteknek és azok helyszíneinek lehettünk fül és szemtanúi felvidéki idegenvezetőnknek köszönhetően. A szégyenketrec véleményalkotó, megítélést meghatározó szimbólum volt egykoron. „Viseld el a szégyent rossz, súlyos tettedért. Viseld a következményeket.” A városháza épülete és a Thurzó kápolna is igazán impozáns látványt nyújtott.
A várlátogatás után a Szlovák Paradicsom Nemzeti Parkban egy csodálatos gyalogtúrán vettünk részt. Több mint 650 méter magasba kellett felkapaszkodnunk, de megérte. A Tamásfalvi-kilátó sziklaterasza felejthetetlen élményt jelentett testnek és léleknek. Óriási szakadék tárult elénk, a messziségben pedig hatalmas kiterjedésű, érintetlen erdők húzódtak.
A harmadik nap reggelén Selmecbányára indultunk. Itt a helyi idegenvezető hölgy rengeteg érdekességet mondott el az egykori bányaváros múltjáról. Történetein keresztül és az utcák hangulata által átérezhettük a tartalmas diákélet, a tanulás, a szakmai tudás megszerzésének fontosságát.
Megtudhattuk többek között, hogy a történelmi óváros az UNESCO Világörökség része, az Evangélikus Líceum falán emléktábla hirdeti, hogy ennek az iskolának a padjaiban tanult Petőfi Sándor.
Mikszáth Kálmán számos írása is a városhoz és környékéhez köthető, valamint Csontváry Kosztka Tivadar egyik festménye is a várost ábrázolja. Megnéztük a kémiai, bányászati és erdészeti paloták épületeit és a botanikus kertet. A főtéren gyönyörködhettünk a csodaszép épületekben, valamint a Szent Háromság szoborban. Az turistáknak megnyitott Információs Háznál bemehettünk a pincéből kezdődő bányába.
Kirándulásunk két utolsó napját Szlovákia fővárosában töltöttük. Pozsony és Dévény számos érdekességet tartogatott számunkra.. Látogatást tettünk a várban és megcsodáltuk a fenséges panorámát, amely a dombról tárult elénk. Láttuk a koronázási templomot, az érseki palotát és még számtalan olyan épületet, ahol neves emberek laktak vagy szálltak meg. Egy tündéri kisboltban még a pozsonyi kiflit is megkóstolhattuk. Mindenkit átjárt Pozsony mérhetetlen történelmi gazdagsága és kisugárzása.
Dévény várában a magasból ismét szép kilátásban gyönyörködhettünk a Duna és a Morva-folyó egybefonódásánál. Megnéztük a berendezett kiállítást és tettünk egy sétát a várfalon is. A városnézés alatt szinte felfoghatatlan mennyi impulzus ért bennünket.
Idegenvezetőnk olyan átfogó városnézést szervezett nekünk, hogy azt éreztük, itt teljesült a legjobban pályázatunk címe: Cool-túra. A rengetek, ám annál érdekesebb információ, a látnivalók sorrendje és az időbeosztás az idegenvezetőnk kimagasló szakmai színvonalát dicséri.
Sajnos, bár maradt látnivaló bőven, fel kellett ismernünk, itt az idő hazaindulni. A diákok kérésére hazautazásunkba beiktattunk egy rövid városnézést Bécsben. A csoport mindkét osztálya német kéttanítási nyelvű osztályba jár, így boldogok voltak, hogy sok mindent megtudhattak és láthattak a városból. Amellett, hogy az öt napos utazás történelmi és irodalmi tanulmányaikat segítette, az itt látottakat a célnyelvi civilizáció tantárgyhoz is hasznosíthatják. Külön öröm volt ez számukra, mivel mindhárom tantárgy kötelező érettségi tantárgy.
Az értékelő óra során sorra vettük mindazon élményeket, amelyekkel az öt nap alatt gazdagodtunk. Az a sok történelmi helyszín, város és híres ember, akik ott éltek vagy alkottak ráébresztettek minket, milyen sok dolgot nem tudunk még szétszabdalt kis hazánkról. Manapság szinte elképzelnünk is nehéz mennyire gazdag, hatalmas kincsesláda volt az országunk. A határainkon túl élő testvéreink viszik tovább a hagyományokat, a nyelvet, az életszemléletet, a sugárzó magyarságot. Mi az anyaországban csak töredékét látjuk és éljük meg annak, amit magyarnak lenni nekik a mindennapokban jelent.
Az összefogás ma is ugyanolyan fontos, mint egykoron volt például egy vár védelmének megszervezésében. Van egy közös ügyünk. Azt kell nézni, ami összeköt, összetart. Ezen elvek mentén élve mindannyiunk felelőssége rejlik a közös összefogással megszervezett jövő felé vezető úton, ahol nem a széthúzás a mozgatórugója nemzeteink fizikai, érzelmi és szellemi erőinek.