A közelmúltban rendezték a dr. Kalotay Kálmán bajnoki gyorsírás-gépírás-szövegszerkesztés-beszédírás versenyt Dunaújvárosban.
A Kiskunfélegyházi Szent Benedek PG Két Tanítási Nyelvű Technikum és Kollégium két üdvöskéje vett részt a megmérettetésen.
Gépírásból Kun Szabolcs Mihály 10., valamint Tamási Ádám Attila 9. osztályos diák képviselte az intézményt. Már többször hírt adtunk arról, hogy a bajnoki versenyen diák, felnőtt egyaránt részt vehet, ha teljesíti az elvárást: amennyiben számítógépen/laptopon ír 30 perc átlagában percenként 250 leütésnyi szöveget lapról másolva, azaz gépel (legfeljebb 3 ezrelék hibával) minimum 7500 leütést. Mindkét tanuló messze az elvárás felett teljesített, bő 10 000 leütést írtak remek minőséggel, így mindketten kategóriagyőztesek lettek.
Beszédírásból Kun Szabolcs Mihály indult. Hangfájlt kaptak a versenyzők meglehetős tempós diktátummal, amit fejhallgatón hallgatva gépeltek 10 percig. Az írhatatlan tempójú hanganyagot minél kevesebb hibával kellett legépelniük. Amennyiben nem bírták írni a sebességet, megállíthatták program, esetleg lábpedál segítségével a diktátumot, avagy vissza is tekerhették 5 másodpercet. A szöveget hallva el kellett dönteniük a helyesírást is: kis- nagybetű, egybe, külön, kötőjellel-e az adott kifejezés, netán szükséges-e vessző bizonyos esetekben vagy nem. Biztos helyesírási ismeretekkel felvértezett versenyzőknek is jelentős kihívás a hallás utáni gépírás.
Szabinak erőssége ez a versenyszám, eredménye csodálatra méltó. Korosztályától 10 perc alatt 2000 leütés az elvárás, Ő több mint 4300 leütést írt minimális hibaszámmal – egyszerűen fantasztikus! Nincs Tőle eredményesebb diák az országban immáron második éve! Örömmel számolhatunk be a szenzációs eredményről, így a Neki járó újabb aranyról, és még egy harmadikról is, amit összetett versenyszámként kapott.
A két diák 4 aranyéremmel gazdagodott, és erősítette iskolánk hírnevét.
Annyit elárulhatok, hogy nehézségek sora bukkant fel verseny előtt mindkét diák esetében, Szabi többek között lázas betegen feküdt napokon át. DE! A felkészültség, a tehetség, a jószándék meghozta gyümölcsét, amihez tisztelettel gratulálok!
Köszönjük az intézményi támogatást, segítséget, a biztató családi hátteret!
Csenkiné Bihal Mária
felkészítő tanár