Június 2-3-án, pénteken és szombaton megvalósult a 9/Knya osztály első nagy osztálykirándulása Győrben „a folyók városában”. Nagy kalandra vállalkozott a maroknyi kis osztály, hiszen a hosszú utat Kiskunfélegyházáról Pannonhalmára vonattal, metróval és busszal tettük meg.
Pénteken kora délután üzemlátogatáson vettünk részt az Audi Hungaria Motor- és Járműgyárában Győrben. Megtekinthettük az autógyártás egyes mozzanatait, a járműgyár prés – karosszéria – és összeszerelő üzemeibe nyertünk bepillantást.
Délután azonban már a sporté volt a főszerep és a Rábán sárkányhajó-evezésben jeleskedtünk. Miután tréningvezetőnk irányításával elsajátítottuk a sport alapvető szabályait, mentőmellényeket kaptunk és vízre szálltunk. A sárkányhajózás csapatépítő és kiváló hangulatteremtő szerepét mi is igazolhatjuk. Valóban elmondhatjuk, hogy ezúttal már sikeresen egy hajóban eveztünk.
A szállásunk a Szent István Egyetem kollégiumában volt. Vacsorára pizzát rendeltünk és mivel igazi szép nyári esténk volt, együtt fogyasztottuk el a finom falatokat a kollégium kertjében. A vacsora után városnézés következett Győr belvárosában. Eszes Gergő tanár úr vezetésével a barokk belváros történelmi korokat idéző templomait, palotáit, múzeumait, jellegzetes sarokerkélyeit is megtekintettük. A város szűk utcái sétára, illetve néhány osztálytársunk esetében rollerezésre, hívtak minket. Aznap éjszaka későn feküdtünk le, de gyorsan el is aludtunk, hiszen másnap nagyon korán keltünk, hogy reggel 8 órakor már a Pannonhalmára utazó buszon ülhessünk.
Szombaton délelőtt a Pannonhalmi Tourinform szervezésében két programon vettünk részt. A Csapdaházban a „Ládák” elnevezésű csapatépítő játékok kiváló szellemi kikapcsolódást és tartalmas időtöltést nyújtottak számunkra. Különböző témájú, logikára épülő, együttes gondolkodást igénylő feladatok megoldásával lehetett egy-egy történet végére járni. Megtanultuk, hogy bármilyen lakat, szekrény, doboz könnyedén kinyílik, ha a megfelelő varázsigét tudjuk hozzá.
A másik program során egy virtuális időutazásnak köszönhetően a török kori végvárak világába pillanthattunk be. A múltat a jövő eszközeivel élhettük át. Jelmezfotózás, terepasztalhoz rendelt AR tartalmak és VR szemüveg is várt minket. Virtuális látogatást tettünk egy 16. századi vár mindennapi életében. A 21. századi eszközök azt is lehetővé tették, hogy meghallgassuk 15 ezer katonával együtt Zrínyi lelkesítő beszédét, illetve a háremek varázslatosan csillogó világába is betekinthettünk.
Ebéd után a Szent Márton – hegyen felsétáltunk a Pannonhalmi Bencés Főapátság látványos épületegyütteséhez. Egy imaórán is részt vettünk a bazilikában, majd a diákidegenvezetőnk bemutatta számunkra a monostor épületét. Nem hagyhattuk ki a sétát a különleges lombkorona-ösvényen és felmásztunk a 20 méter magas Boldog Mór-kilátóba is. Sajnos délután 4 órakor az időnk lejárt és a csomagjainkkal újra útra keltünk, immáron haza felé. Pedig annyi mindent, lelkünknek feltöltődést jelentő helyszínt szerettünk volna megtekinteni a Főapátságban. Bízunk benne, hogy egyszer lesz még rá alkalmunk. A vonaton fáradtan, de rengeteg különleges élménnyel a szívünkben átgondoltuk az elmúlt két nap eseményeit. Jóleső érzés volt látni az osztálytársakat és kísérő tanárinkat az iskolánk falain kívül együtt, önfeledten és családias hangulatban kirándulni.
Kívánjuk, hogy az elkövetkezendő évek során még sok-sok ilyen fantasztikus kirándulásban lehessen részünk!
Kiskunfélegyháza, 2023. június 5.
9/Knya osztály