2017. szeptember 14-én rendeztük az SZBI Kiskunfélegyházi PG Tagintézményben a már sok-sok éve hagyományos gólyaavatót. Minden szeptemberben, az akkor induló tanév végzős diákjai szerveznek és állítanak össze humoros, ügyességet és erőt próbáló feladatokat az újonnan induló 9. osztályosok számára.Az idei avatón ismét tematikusan jelmezbe kellett bújjanak a résztvevők – osztályfőnökeikkel együtt. Így találkozhattunk testépítőkkel, méhecskékkel, rabokkal és bohócokkal. A játékos, osztályok közötti megmérettetés feladatai részben már hagyományosak voltak: a végzős osztályok méltatása, lisztfújás, lufi-borotválás, karaoke stb., viszont mindig akadnak új kihívások is: mint a kosárpálya hosszának lemérése tolómérő segítségével.A gólyaavató versenyeinek végén természetesen nem maradhatott el az avató leglényegesebb mozzanata, az eskü letétele, a PG Szelleme előtt.Bizton mondhatjuk, látva a bátor, kitartó és ügyes osztályokat és osztályfőnöküket – idén is olyan gólyáink vannak, akik méltó növendékei lesznek iskolánknak.[Best_Wordpress_Gallery id="130" gal_title="Gólyaavató 2017"]
2017. szeptember 1-jén a Kiskunfélegyházi PG Tagintézményben ünnepélyes keretek között Rokolya Csaba igazgató úr megnyitotta a 2017/2018-as tanévet. Kívánunk minden diáknak és pedagógusnak békében és örömben gazdag tanévet!Pax et Gaudium[Best_Wordpress_Gallery id="129" gal_title="Tanévnyitó 2017"]
2017. szeptember 6-án tartottuk iskolánk lelki tanévnyitóját – a Veni Sanct-t - az SZBI Kiskunfélegyházi PG Tagintézményében. A tanévnyitó igeliturgiát Titusz atya celebrálta, a közeli Szent István Templomban. Az ünnepélyes bevonulás során, szimbolikus tárgyak – laptop, idegennyelvi tankönyvek, tolómérő – képében különösen is a Szentlélek oltalmába ajánlottuk a négy új 9. évfolyamos osztályunkat, akik informatikát és gépészetet fognak tanulni, magyarul vagy épp két tanítási nyelvű képzés keretében.Titusz atya az igeliturgia homíliájában Zakeus – a fővámszedő – példáját ajánlotta figyelmünkbe, miként legyen minta számunkra, ahogy megváltozik egyik pillanatról a másikra az élete, amint a Jézussal való találkozásra készül: hiszen valahol csoda történik. Míg Zakeus először csak a kíváncsiságát akarja kielégíteni, leskelődve a fügefa tetejéről, Jézus végül megszólítja és a házába készül betérni vendégségbe.A homíliában így arra kaptunk buzdítást, legyen ez a tanév a „Találkozások éve” – találkozzunk egymással, találkozzunk Istennel.A szertartás végén pedig Titusz atya és Rokolya Csaba igazgató úr egyenként és személyesen köszöntötte az új kilencedikeseket, akik így vehették át a bencés fordítású Újszövetségi Szentírásukat.[Best_Wordpress_Gallery id="128" gal_title="Veni Sancte 2017"]
2017. szeptember 1-jén a Kiskunfélegyházi PG Tagintézményben ünnepélyes keretek között Rokolya Csaba igazgató úr megnyitotta a 2017/2018-as tanévet. Kívánunk minden diáknak és pedagógusnak békében és örömben gazdag tanévet!Pax et Gaudium[Best_Wordpress_Gallery id="129" gal_title="Tanévnyitó 2017"]
A Kiskunfélegyházi PG Tagintézményének kollégistái egy közös fagyizással zárták a 2016/2017-es tanévet.[Best_Wordpress_Gallery id="127" gal_title="fagyizás"]